Csakrakör tapasztalásai

"Végtelenül hálás vagyok az Égnek, Andi, hogy eljutottam hozzád az év elején és végigjártam a csakrakihívást személyesen. Csodálatos élmény volt és sok területen olyan mélyre nyúlt, hogy sokmindenben meg tudott végre oldódni az életem. Köszönöm szépen!" (Ágnes)

"Elmondhatatlan, hogy mennyire új világban találtam magam az online oldások során. Már az első csakrameditáció alatt megannyi új érzés borított el, én nem is tudtam, hogy ezek mind bennem vannak! Aztán ahogyan egyre mélyebbre haladva ráláttam a viselkedéseim, szeszélyeim mozgatórugóira, nagyon meglepődtem. Azt hiszem, tudatosságot nyertem azzal, hogy feltérképeztem ezt a - ahogyan Andi mondja - belvilágot. Már látom, oldódnak és tudom is szabályozni őket. Olyan, mintha a csakrakihívás során találkoztam és kapcsolódtam volna egy varázslatosan izgalmas lénnyel, aki eddig elbújva, legbelül lakott és nem is ismertem. Hát ez a lény én vagyok, csak már érzésekkel együtt. Köszönöm, köszönöm, köszönöm!" (Katalin)

"Kedves Andrea! A szavak kevesek, hogy leírjam mennyire hálás vagyok azért, hogy megismertelek, hogy általad és a segítségeddel ismét magamra találtam! Köszönet a segítségedért, tudásodért, biztatásodért!" (Kata)

"Racionális mérnökemberként adtam be a derekam a csakrás sorozat elvégzésére. Meggyőzött az a logika, hogy a <belvilág a külvilágunk tükre>, és a belvilágon kell dolgozni, hogy kint jobban menjenek a dolgaink. Ahogyan haladtunk hétről hétre csakráról csakrára, valóban sikerült egyre mélyebbre merülnöm, és bizony nagyon sok, olykor fájó gyermekkori emlékkel, elakadással találkoztam. Ezek nagy erőkkel oldódásnak is indultak. A szüleimmel való belső találkozás sok jelenlegi problémámra választ adott, és a koronacsakrához érve sok megértést is. Már ekkor tudtam, hogy itt kell munkálkodnom, hogy kerekebbé váljon az életem. Már minden sokkal de sokkal könnyebb. Köszönöm, és a többi résztvevőnek is, mert "együtt" könnyebb volt." (Gábor)

"Számomra elmondhatatlan, mit is jelentett ez a kihívás. Minden része adott valami újat, mélyet, nagyon mélyen és alaposan tisztultam. Olyan mélységekbe mentünk hétről-hétre, amiben eddig nekem - más technikákkal, meditációkkal - még nem volt részem. Rengeteget, önmagamat (?) kaptam. Ezúton is köszönöm ezt a csodát" (Johanna)

"Mindenkinek meg kellene csinálnia ezt a csakrás sorozatot! Mennyi érzés, tapasztalás jött a felszínre... sokat oldott rajtam, hogy végre ki tudtam ezeket engedni. Nagyon tetszett, hogy minden csakrához témák tartoznak és ezeket mind elmesélted, majd életünk történetei bontakoztak ki a csakrákat bejárva. Az egész folyamatot csak segítette az értő, kedves vezetés és a csodaszép zenék. Nagyon sajnálom, hogy már véget ért, nagyon jó volt a csapat, on-line is imádtam Veletek lenni! " (Barbi)

"Kedves Andi! Nagyon köszönöm az eddigi csakras tapasztalatokat, szerintem nagyon jól vannak felepitve a csakraoldasi programjaid, egy-egy alkalom olyan onismerettel gazdagított, amivel eddig még mas modszer soha. Olyan mintha a csakrák témáiban egy-egy fejezetet olvasnék el az életem könyvéből, ami rólam szól. Rengeteg új információ birtokába jutottam magamról, amiert nagyon hálás vagyok. 🙂 Alig várom a következő alkalmat, hogy tovább olvashassam ezt az izgalmas konyvet."🙂 Abigél

"Köszönöm a mai napot, nekem nagyon sokat adott! A meditáció alatt moziztam végig, majd megértettem a képeket amiket nem tudtam addig hova tenni. Csodás felismerés volt.

A transzlégzés valami elmondhatatlan volt... A gyökercsakránál volt a legnehezebb, már ott azt éreztem, hogy kemény fél óra előtt állok. Aztán elindult az energia a kezeinkben és mintha egy körrel bezárult volna elkezdett tartani, nem a társam kezébe kapaszkodtam, hanem az energiába. Volt amikor engem segítettek, volt amikor én éreztem,hogy a társamnak szüksége van rám. A legvégén pedig szinte izzott a kör, a finom rezgést szinte "földrengésként" éreztem és ezt értsd jól :) mindenem mindenkivel együtt pulzált. Sosem éreztem ilyen erős csapatmunkát és együttes energiát. Megtapasztaltam általa, hogy együtt bármire képesek vagyunk. A végén mikor csak pihentünk az energiában a hála könnyei folytak szememből, érezve mindenki szívét összekötve egy szeretetszállal az én szívemmel :)

Azt hiszem, találkozunk Mi még, ilyen tapasztalásokra van szükségem! Egy hete folyamatosan rezgett a gyökércsakrám, készítettek erre :) Köszönöm! " Tünde

"A szombati alkalom utan felhivtam apukamat, amit mar jo sok ideje nem tettem... A paros gyakorlat hozta meg a felszabadulast, ott volt a katarzis... Jo elmeny volt a tisztogatos moka, meg az utana kovetkezo esemenyek is, meg amit hozni fog meg! :) "

"A transzlégzés alatt fantasztikus utazásom volt. Az első három csakránál megjöttek a szokásos képek a gyerekkoromból, a fizikai bántalmazás, a lelki megalázás, az elhanyagolás. És azonnal megérkeztek az ezekhez társult érzések is, a fájdalom, a harag, a szomorúság. De valahol a torok- és a harmadik szem csakránál megértettem valamit. A gyerekkori sérüléseimen régóta dolgozom már, a tudatalattimban anno bentrekedt érzések már régóta tudatos szintre kerültek. A gyerekkoromban történt dolgok pusztán csak tények, melyeken nem tudok változtatni. Viszont az ezen tényekhez már én társítom hozzá a fájdalmat, dühöt, csalódottságot. És dönthetek úgy is, hogy nem ezeket az érzéseket csatolom hozzá. A korona csakránál új érzéseket párosítottam a gyerekkori tényekhez. Büszkeséget, hogy túléltem, képes voltam meggyógyítani és felnevelni belső gyermekemet. Örömet, mert azon képességemnek köszönhetően , hogy jól tűröm a fájdalmat és a nehéz helyzeteket, képes vagyok komoly sport teljesítményekre.

Megértettem, hogy a tényeken nem, de azon, hogy ezeket miként élen meg, tudok változtatni. Mostantól, ha eszembe jutnak, már nem kell dühöt, vagy fájdalmat éreznem. Felemelő érzéssel töltött el, hogy képes vagyok ezt kontrollálni."

"Szia Andi!

A tegnapi este ismet egy hatalmas lepes volt az önismeretemben, hatalmas felismeresekkel. Az este vegere teljesen kifacsarodtam.

Vettem mar reszt elözö eletes meditaciokon, de sose semmi nem jött elö. Es Nalad a mult heten is es tegnap is megjelent az a bizonyos elakadasos elözö elet szituacio. Szomoru dolgok nagyon, de tegnap este vegül az az énem is boldogga valt :) Halasan Köszönöm!"


"Nekem a napfonatcsakra oldás volt a legmèlyebb èlmèny. Nagyon erős èrzèseim voltak a meditàcioban, láttam magam egy régi élethelyzetben, amire nem is emlèkeztem, de sok mindent megèrtettem magammal kapcsolatba belőle, hogy mit miért csinálok így. A meditáció végen arany színű fénnyel kellett feltölteni a testünk,ami a szivemnèl nem ment, mert "kőfalak" vették körül attól amit újra làttam/èreztem.

Aztán jött a transzlegzès, ami minden csakrànàl hihetetlen èrzelmeket èreztem. Végül jött a koronacsakra, többen nevettek ennél a resznèl. Én valamiért szomorúságot éreztem ès csak sírni tudtam. Ekkor jött egy "làtomàsom", ahogy Jézus a kezeit a fejemre teszi. Ezután egy fehér galambot tett vàlamra. Nagyon megörültem milyen aranyos, megsimogattam. De éreztem, hogy nem itt van a helye. Gondoltam megpróbálom a szivemhez emelni. Mikor megtettem, a galamb megtalalta a helyèt a szivem körül. A szàrnyaival vèdelmezően körülölelte ès a kemèny sziklàkat a szàrnyàval elsöpörte a szivem körül. Ezután a fèny ide is be tudott jutni.

Hatalmas èlmèny volt, amiért nagyon hàlàs vagyok! Ès mèg mindig hullanak a könnyeim ha eszembe jut."

"Nagyon sokat adott a szombati alkalom. Fontos oldódás, felismerések jöttek. Különleges volt önállóan dolgozni, szépen lépésenként haladni saját folyamataimat tudtam követni, elég időm volt rátalálni, megengedni, átélni. Érzékeltem, hogy mennyi tudás, tapasztalat, empátia van a meditációkban és gyakorlatok egymásutániságában, ahogy a végén mód volt egy társammal is kapcsolódni apukámat látva benne."

"Hálás köszönet a tegnapi meditációért! Egy új megvilágításba helyeződött édesapámmal való kapcsolatom."

"Szuper jó és nagyon erős volt a tegnapi oldás. Majdnem elnevettem magam a végén, amikor mondtad, hogy kérjünk könnyű tisztulást. Hogy ez milyen egyszerű és nem jutott eszembe ... talán csak kérni kellene, mint mást is! :D :D"

© 2023 Golden Orb International. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el