Tanítások:SRI AMMABHAGAVAN

"A világ átalakítása nem csak néhány szent és tevékeny ember feladata. Egy jobb világ teremtése mindegyikőtök felelőssége. A túlélésért folytatott harcban az ártatlanság, a szeretet és az értékek elvesztek. Te vagy az, akinek fent kell tartani ezeket az értékeket. Ne hidd azt, hogy hétköznapi vagy. Mindenkiben ott van az Isteni határtalan ereje. Benned van az erő és képesség arra, hogy meglásd Istent minden egyes emberi lényben. Amikor meglátod Istent mindenkiben, képes leszel minden élőt szeretni, minden egyes egyént. Rajtad keresztül áramlik majd Isten ereje a világba. Ne szokj hozzá a szeretetlenséghez. Szavaidon, szeretettel teli cselekedeteiden és szolgálatodon keresztül minden emberi lényt felébreszthetsz szenvedéséből, önmaga által teremtett nyomorúságából és tudatlanságából. Te miattad az egész világ felébredhet. Azzal, hogy felvállalod ezt a felelősséget, az Aranykor elkezdődik."      Sri Amma 


AZ ÉBERSÉG MINDEN DOLOG LÉNYEGE


"A legfontosabb megértendő dolog az Egységben az, hogy az elméd tartalma EGYÁLTALÁN NEM fontos. Bármi lehet: erőszak, harag, gyűlölet, irigység, frusztráció, félelem, bármi. Gondolatok, érzelmek és érzések egész skálája.

Nem foglalkozunk velük, mivel egyáltalán nem próbáljuk megváltoztatni őket. Nem törekszünk erre, mert nem lehetséges. Azért nem, mert mindezek az egyetlen emberi elme ősi tulajdonságai.

Mit próbálunk tenni, és milyen változásról beszélünk? Egyrészről, azt mondjuk, hogy nincs változás, másrészről mégis úgy tűnhet, hogy beszélünk egyfajta változásról. Mindössze annyit kérünk, hogy kerülj intenzíven tudatába annak, ami történik! Ez minden. Semmi mást nem tehetsz, és nem is kell semmi mást tenned. Ezért beszélünk erőfeszítés nélküli erőfeszítésről.

Az egyetlen erőfeszítés némileg tudatába kerülni annak, ami van, és azt mondani: "Rendben, váljak tudatossá!" Ez minden.

Amikor próbálsz tudatossá válni, ráébredsz, hogy ez szinte lehetetlen. Nagyon nehéz elkezdeni. Ekkor dobod be a törölközőt azt mondva: "Óh, Istenem, ez nem lehetséges!" Ilyenkor mondjuk, hogy jobban teszed, ha megadod magad. Ez a megadás nem egyfajta szolgai megadás. Ez csak a felismerése annak, hogy te nem tudsz semmit sem tenni, és semmi sem történik. Ekkor hívod be az istenit az áldáson keresztül. Az áldás elvisz téged oda, ahova menned kell. Hova mész? Nem mész sehova, mert először is, nincs hova menned. Te csak egyre éberebben érzékeled azt, ami éppen történik.

A tanítás azt mondja, hogy az első lépés az utolsó lépés. Ez nem azt jelenti, hogy miután megtetted az első lépést, te el fogsz jutni valahova. Nem fogsz, mert nincs hova menned.

Mi hát az első lépés? Az első lépés az éberség. Mi az utolsó lépés? Éberség. Tehát mi van ott? Csak éberség van ott. Az éberség minden dolog lényege. Kérlek, értsd meg, hogy az éberség nem fog elvinni téged sehova. Nem fog megszabadítani az irigységtől.

Értsd meg, hogy az éberség nem fog megszabadítani téged a haragtól. Nem csinál belőled szentet. Egyáltalán nem. Az Éberség csak szabadságot ad neked, az irigységgel, haraggal, gyűlölettel EGYÜTT. Be fogod fejezni a tagadásukat, és befejezed a próbálkozást a megváltoztatásukra.

Ez az éberség kezdete. Ez van az éberség közepén. Ez az éberség vége. Amikor éber vagy, teljesen éber vagy. Amikor éber vagy, akkor élsz, és nem létezel többé.

Jelenleg a nappali álmodozás állapotában vagy. Beragadsz ebbe a gondolatok által előidézett konfliktusba. Valahol vagy, és próbálsz eljutni valahova. Ez a gondolat mozgása. Mindez lefoglal, és rabul ejt. Emiatt nem élsz, csak pusztán létezel.

Megismétlem, nem fogsz eljutni sehova sem! Nem fogsz megváltoztatni semmit. Nincs semmi, amit megváltoztathatnál. Mindössze annyit várunk tőled, hogy kerülj intenzíven tudatába annak, ami éppen történik. Ez egy gyönyörű, kellemes film. Nincs ennél jobb film, sem egy jobb könyv, amit olvashatnál. Addig nem tudod olvasni, amíg nincs jelen éberség.

ÉBERNEK LENNI MINDEN AMI VAN. Ébernek lenni annyi, mint a jelenlétet magadban tudni. Ahogyan az éberséged mélyül, a jelenlét is mélyül. Majd eljön egy pont, amikor már annyira intenzíven éber vagy, hogy a jelenlét majdnem teljesen ott van.

A jelenlét az, amit Istennek hívsz. Azon a ponton Istenné válsz. Te és a jelenlét teljesen egyek vagytok. Te, az éberség és a jelenlét teljesen eggyé válik. Ekkor fogod magad Istennek látni. Ezt próbáljuk elérni.

Remélem, ettől a pillanattól kezdve a továbbiakban csak nézed, ami történik. Ne próbálj bármit is tenni! Nincs semmi, amit tehetnél. Ez csak ott van. Ez az igazság. Ez a BELSŐ INTEGRITÁS. Ez a hitelesség. Ne légy közömbös iránta kérlek, hanem próbálj meg intenzíven tudatába kerülni!

Ez minden, amit tenned kell. Ez az Egység tanítás. Ez a legalapvetőbb tanítás. A többi tanítás főleg ezt támogatja: az első lépés az utolsó lépés.

Tapasztald meg! Amikor próbálod megtapasztalni, nincs többé tapasztalás. Amikor éber vagy, a tapasztalás automatikusan megtörténik. Tapasztalod a valóságot, ahogyan az van.

Mi csak megpróbáljuk jellemezni mindezt, de te erőfeszítést teszel bele: "Rendben, nekem most szenvedést kell tapasztalnom. Rendben, a valóságot kell tapasztalnom, ahogy van. Rendben, jobb ember leszek." Nincs olyan, hogy jobb vagy alacsonyabb emberi létező.

Ebből a tudatos éberségből emelkedik ki spontán a cselekvés. Ezt hívjuk mi cselekvésnek. Bármit hívhatsz cselekvésnek, de az pusztán tevékenység. Ez a cselekvés - a nem felébredettek hívhatják jó cselekedetnek, rossz cselekedetnek, helyesnek vagy nem helyesnek. Egy felébredettnek ez csak cselekvés. Számára ez a tökéletes cselekedet.

Ez a teljes éberségből emelkedik ki."                                         Sri AmmaBhagavan


                                                   A KAPCSOLATI PROBLÉMÁKRÓL


"Amikor kapcsolati problémáink vannak, akkor el kell kezdenünk kinyílni önmagunk felé, mert nem ismerünk egy óriási, hatalmas részt önmagunkból. Mindazt, amit nem néztünk meg önmagunkban, az életünk egy hatalmas részét. Ezt a hatalmas részt fel kell fedni, meg kell tapasztalni. A deeksha segít abban, hogy felfedjétek és megtapasztaljátok életetek elfedett részeit. Azt is tudnotok kell, hogy ez nem egy büntető folyamat, nem egy mentális tortúra. Ez a folyamat egy GYÓGYULÁSI folyamat. Most, hogy ezt már tudjátok, ez a tudás segíteni fog nektek abban, hogy az egész folyamatot ellenállás nélkül, küzdelmek, harcok nélkül tapasztalhassátok meg.Minden alkalommal, amikor kapcsolati problémákkal álltok szemben, nem történik más, mint önmagatokból egyre több kerül a felszínre. Nem arról szólnak a kapcsolati problémák, hogy majd a másik emberről megtudtok valamit, hanem csak azt láthatjátok meg, azon oldalatokat, ami sértett, ami megbántódott, ami fáj.Azt a részedet, ami szeretetet akar, figyelmet követel, amelyik képtelen a megbocsátásra, amelyiket nem fogadják el, és elutasítva érzi magát. 
[...]
Mihelyt elkezditek ezt elfogadni önmagatokban, abban a pillanatban igazán és véglegesen a másik személyt is elfogadjátok. Mindannyian azt gondoljátok, hogy a megbeszélés, beszélgetés a másik emberrel, okfejtések, és bizonyos alapelvek felállítása segíteni fog. EZ NEM AZ IGAZSÁG. Csak felismerhetitek, és elfogadhatjátok azt az ellenállást, amit azzal a bizonyos kapcsolattal szemben éreztek.Amikor azt mondjátok, hogy van egy emberi kapcsolatotok, ami problémás, akkor értsétek meg azt, hogy nem a kapcsolattal vagy a másik emberrel van problémátok, hanem önmagatokban, és önmagatokkal van problémátok. Az önmagad valóságának elfogadása az, ami problémát okoz - hogy lehet, hogy te egy olyan ember vagy, aki sóvárog a figyelemért, aki még mindig nem bocsátott meg, aki bűnösnek érzi magát a múltja végett, aki nem képes abbahagyni azt, hogy gyűlöljön valakit, stb.A másik személy lényegtelen, és nem azért érzed magad kényelmetlenül, mert a másik személy ilyen vagy olyan. Ahogyan te tapasztalod őt önmagadban, az mutatja meg a kapcsolati probléma okát. És ez az, amit meg kell tapasztalni. Tehát minden krízisben egyre többet láthatsz önmagadból. A MÁSIKNAK EHHEZ SEMMI KÖZE. Mihelyt szembenézel ellenállásoddal, az azonnal elkezd felolvadni tudatosságod hevében."   Sri Krishnaraj, Bhagavan tanítványa


A KÜLVILÁG A BELVILÁGOD TÜKRE


Sokan megpróbálnak nagy erőfeszítések árán pozitívan gondolkodni, azt hiszik, hogy sikeresek, a kapcsolataik gyönyörűek, de mégsem történik változás az életükben. A gondolkodás csupán a tudatosság felszínén történik.

A tudatosság mélyebb szintjeire kell tekintenünk. Mit tapasztalsz és érzel a tudatosság mélyebb szintjein? Ez az, ami megteremti a külvilágodat.

Ezért nem tartjuk annyira fontosnak a pozitív gondolkodást, hanem sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítunk a belső integrációnak. Amikor elkezdesz odafigyelni arra, hogy mik a valódi érzelmeid és az elfojtott érzéseid, valójában akkor kerülsz kapcsolatba magaddal.

Beszélhetünk a boldogságról, a bőségről, bármiről, ám az nem fog segíteni abban, hogy megismerd az érzéseidet a tudatosság mélyebb szintjein. Hogyha alkalmazod a belső integritást, akkor felfedezheted, hogy a gondolataid azonosak azzal, amit megtapasztalsz, és amit a valóságról érzékelsz. Gyakran a gondolataink és a vágyaink nem egyeznek meg azzal, amit valójában mélyen legbelül érzünk.

Rengeteg ember ragad bele az érzelmi tölteteibe és az előző életekbeli tapasztalásaiba, melyeket képtelenek elfelejteni. Mindez összességében arra kényszerítheti őket, hogy erősen ártalmas, pusztító valóságot tapasztaljanak meg önmagukban.

A tudatosságuk mélyében egy folyamatosan fájó valóságot tapasztalnak meg, epedeznek azért, hogy haszontalanok, tönkretettek, megsemmisítettek, betegek (stb.) legyenek. Miközben a felszínen - a kondicionáltságuk és az elképzeléseik miatt - azt gondolhatják: "Boldogan, szeretetben szeretnék élni."

Ez nem számít. Az a legfontosabb, hogy felfedezzük, amit a tudatosságunk mélyebb szintjein érzünk. A tudatosság mélyebb szintjeinek elérésében a szülőkkel való kapcsolatodon végzett munka segít.

Hogyha képes vagy óvatosan meglátni a szüleiddel kapcsolatos tölteteidet és a be nem gyógyult érzelmeidet, akkor könnyedén összekapcsolódhatsz a saját ártalmas hajlamaiddal. Amikor képtelenek vagyunk az érzelmek elengedésére, a megbocsátásra, vagy a fájdalomba ragadunk, akkor az életünkben maguktól kialakulnak a negatív és romboló döntések.

És mi emberek ezen döntések halmazai vagyunk. Ezek a döntések programozzák be az életed. Ha fájdalomból és szenvedésből érkeztél, akkor nagy valószínűséggel romboló döntéseket hozol, és ezek jelennek meg a valóságodban. Anélkül, hogy tudatában lennél, az évek múlásával egyre jobban hiszel ezekben a döntéseidben, és ebbe az általad eldöntött romboló valóságba helyezed magad.

Te egy tapasztalás vagy a tudatosságban. Ezt a tapasztalást az előző életekbeli tapasztalásaid határozzák meg. A lehető legfontosabb ezeknek a részeidnek a felfedezése, és ebben a kapcsolataid fognak segíteni téged. Amint elkezdesz a kapcsolataidon dolgozni, főként a szüleiddel való kapcsolatodon, rátalálsz a fájdalommal teli részeidre.

Képtelen vagy kijutni a fájdalomból vagy kezelni azt, ezért kialakítasz egy álmot a tudatosságodban, és ez az, ami megjelenik az életedben. Az vagy az életben, amit magadban belül látsz és érzel. Az érzékelés nagyban különbözik a gondolkodástól, sokkal inkább egy fizikai tapasztalás a testen belül. A tested egészében érezheted azt. Ez a felelőse a valóságod formálódásának.

Még egy dolgot tudnunk kell a kollektív tudatosságról: csak ez a két ellentétes erő van jelen, melyek elválaszthatatlanok egymástól. Az egyik végén az egység, a kollektív magasabb tudatosság található. A másik végén pedig az alacsonyabb tudatosság.

Az egység irányzata a sikeresség, az építő jelleg, a kreativitás, az intelligencia. Ez egy olyan dolog, ami természetes módon vezet téged tovább az egyre nagyobb szabadság, a felszabadulás és egység felé. Ha összhangban vagy a kollektív tudatossággal, akkor természetes módon összehangolódsz a fejlődéssel és az egységállapottal.

Ez az, amikor az egység valóságát jeleníted meg mindabban, amit csinálsz. Ez a magasabb tudatosság kiterjeszkedik, és mindennel összekapcsolódik. Ebből az egység állapotból működsz, ebből nyilvánulsz meg. Sokkal könnyedebben bocsátasz meg, és sokkal elfogadóbbá válsz. Képes leszel egy csapat vezetésére, a megfelelő emberek bevonzására, mely növekedéshez és nagyobb összekapcsolódáshoz vezet.

Amikor egységet és összekapcsolódást jelenítesz meg, akkor további növekedés jön létre a külső világodban. Hogyha az alacsony tudatossággal vagy összehangolódva, akkor egy folyamatosan konfliktussal teli állapotot hozol létre, amely elkülönít és ellentmondásba helyez, és mindez erőlködéshez, megsemmisüléshez vezet. Egy konfliktussal teli valóságot teremtesz meg.

Ha az alacsony tudatosság megjelenik a kapcsolatokban, akkor konfliktusokat hozol létre, eltávolodsz az emberektől, elválasztódsz, elkülönülsz. A hivatásodban felmondod az állásodat, és ezzel még több viszályt, diszharmóniát, problémát teremtesz.

Amit a külvilágodban megjelenítesz, attól függ, hogy mivel vagy összehangolódva a belső valóságodban. A behangoltságod nagy mértékben függ attól, hogy milyen érzelmeket alakítottál ki magadban.

Ha ezek az érzelmek többnyire békések, szeretettel és hálával, elfogadással teliek, és ha képes vagy a szívedből megköszönni valamit, akkor számodra nagyon könnyű összekapcsolódni az Isteni tudatossággal. Egynek érzed magad az Isteni jelenléttel. Örömöt, szeretetet, békét, és összekapcsolódottságot tapasztalsz meg, érzed, hogy fejlődsz.

Ha nem tudsz megbocsátani, beragadsz a tölteteidbe, az önutálatba, harcolsz magaddal, depressziós vagy, gyűlölködsz. Mindez az alacsonyabb tudatossággal kapcsol össze téged. Nem érzel összekapcsolódottságot, egyre inkább elkülönülsz. Egyre jobban megerősödik a különállóság és a kényelmetlenség érzete benned.

Ez a lehető legveszélyesebb érzés, mely az alacsonyabb tudatossággal hangol össze téged, és a konfliktus állapota igen fájdalmas. Bármikor, amikor feloldatlan fájdalmakat hordozunk magunkban, és átkozunk, utálunk valakit a szívünkben, akkor az alacsonyabb tudatosságra hangolódunk rá, és ezáltal alacsonyabb valóságot teremtünk meg.

Fájdalmak érnek a kapcsolatokban, úgy érzed, nem méltányolnak, nem ismernek el. Anélkül, hogy ennek a tudatában volnál, ez a fájdalom további romboló irányzat és gyűlölet felé vezet téged. Talán túl késő lesz, mire ráeszmélsz, hogy ez a fájdalom lerombolta az életed, és rengeteg csodás kapcsolatodnak vége szakadt.

A legfontosabb érzelmek egyike - melyen dolgoznunk kell, hogy egy számunkra kedvező életet jelenítsünk meg - a fájdalom. Nagyon haragszol valakire? Nagyon szenvedsz egy régi kapcsolatod miatt? Ezt kell először megkérdezned magadtól.

Ha még nem sikerült megnevezned a benned található valóságot, akkor erőltetned kell, hogy egyre több és több negatív érzelmet idézz elő, és meglásd, hogy negatív valóságot álmodsz a tudatosságba.

Csukd be a szemed, és figyelj. Igyekezz ráismerni azokra a fájdalom, gyűlölet és harag emlékekre, amelyek a múltban keletkeztek, talán a legtöbbjüket megoldottad és megbocsátottad már.

Emlékezz, és lásd meg, hogy amikor ezekbe az eseményekbe, pillanatokba be voltál ragadva, milyen ártó gondolataid voltak. Próbálj meg emlékezni, és megküzdeni a fájdalmakkal és az érzelmi töltetekkel, és lásd meg, hogy mennyire rászoktál az ártalmas gondolatokra, mely az életed értelmetlenné tette.

Talán szerelmes voltál, és a párod elhagyott téged. Mit éreztél akkor abban a nagy fájdalomban? Melyik irányba mentél tovább? Mire hangolódtál? A félelem, az elválasztódás, a magány, az egyedüllét, és az összekapcsolódás-nélküliség felé mozdultál.

Csak kerülj a tudatába. Amikor beleragadsz ebbe a fájdalomba, akkor természetétől fogva egy nagyon ártalmas életet és jövőt vetítesz magad elé.

Meglátván ezt, ha tudatába kerülsz annak, hogy a múltban a fájdalmak és a feloldatlan töltetek milyen ártalmassá tettek téged, könnyedén felismered majd, hogy mennyire fontos a kapcsolatok megoldása, rendbetétele, és az, hogy ne hordozzunk magunkban haragot.

Az érzelmeket folyamatosan láthatjuk, nem annyira veszélyesek. Azok, melyek nem láthatóak, sokkal veszélyesebbek, és azok mélyen gyökereznek. A tudatosságod nélkül ezek negatív valóságot okoznak számodra. Szabadon kiugorhatsz belőle, újraformálván a sorsod, és újjáélesztve az életed.

Mindössze annyit kell tenned, hogy lekapcsolódsz az alacsonyabb tudatosságról, mely annyit tesz, hogy elengeded a feloldatlan fájdalmaid. Tanúsíts figyelmet a fájdalmad iránt! Ha felügyeled a fájdalmad, sérülésed, ki kell tartanod a felismerés mellett, miszerint az a szenvedés nem a tényben van, hanem a tényhez való viszonyulásodban.                    Sri AmmaBhagavan

© 2023 Golden Orb International. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el